Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Káosz Dréniában

2011.06.30

John Caldwell: Káosz Dréniában

 

- részlet -

Ahogy a szobordíszes szökőkutaktól közrezárt palotaparkba ért, a bőrgolyót rugdaló és egymással tusakodó, ingujjra vetkőzött nemesi sarjak már messziről felfedezték, és a játék nyomban félbemaradt. Gyanakvó pillantásokkal kísérték sebes érkezését, ám mindannyian udvarias főhajtással adták meg a királynak kijáró tiszteletet.
Egyikük sem nézett fel, amíg ő meg nem szólalt.
– Érdekel ez a játék – mondta. – Kipróbálnám.
A felgyűrt ingujjú urak alig-alig tudták titkolni bosszúságukat. Eléggé belemelegedtek már a küzdelembe, s most a király megjelenése elrontott mindent. Ám egyetlen ellenkező szó sem hangzott el. Sőt, néhány talpnyaló még nyálaskodott is:
– Felség, ha lenne szíves méltóztatni a piros oldalra!
– A kék oldal várja önt, felség! Válasszon minket, kérem!
– Felség, válasszon minket inkább! A zöldek várják a soraikba!
– Válassza inkább a sárga oldalt, felség!
Skandar Graun érdeklődve nézelődött. Csak most fedezte fel, hogy az udvaroncos és ingujjas lovagok mindegyike színes szalagot viselt a karjára tűzve. Pirosat, kéket, zöldet vagy sárgát.
És hasonló színű zászlók lengtek a parkot négy oldalról szegélyező szökőkutak előtt.
– Szóval négy csapat van – állapította meg bölcsen. – De miért választanám addig bármelyiket is, amíg a játék szabályaival meg nem ismerkedem? Cvikli! Magyarázd el!
– A szabály egyszerű, felség – magyarázta a királyi főtanácsadó enyhe távolságtartással. – Bárki képes megérteni... Van négy vár... jelen esetben egy-egy szökőkút az. Láthatja felség a színes zászlókat... A zöld csapat várát a zöld zászló jelzi, a piros csapatét piros zászló, a kék csapatét...
– Cvikliiiii!
– Feltételezem, felség, a maradék két csapat várát önmagától is képes beazonosítani. Nos, ez esetben... szinte máris mindent tud. A cél az, hogy a rugdancsot, vagyis Infangus jelképes fejét meg kell szerezni a másik három csapattól, azt mindenáron saját várába menekíteni, s ott megőrizni gongszóig. Egy játék húsz menetből áll, s minden egyes menet addig tart, amíg az e célra használt homokóra lepereg. Ez az idő megközelítőleg öt percnyi tartamú... Amikor a homokszemek leperegnek, a menet végét gongszó jelzi, s e pillanatban mindenki köteles elengedni a rugdancsot. Aztán megállapíttatik a menet győztese. Amennyiben a rugdancs valamely „várban” található... vagyis a szökőkútban... a vár tulajdonos csapata tíz-tíz marktot kap a másik három csapattól. Amennyiben a rugdancs nem szökőkútban van, hanem a pálya valamely részén, akkor a rugdancsbíró lelépi az egyes zászlóktól lévő távolságokat, s amely zászlóhoz legközelebb esik, annak tulajdonosai kettő, négy vagy hat-hat marktot kapnak a másik három csapattól, attól függően, mennyivel van közelebb az ő zászlójukhoz a rugdancs, mint a másokéhoz. – Zwikk Blata-Rukoz nagy levegőt véve új strófába kezdett: – A rugdancsot lehet rúgni, lehet ütni, lehet dobni, lehet fejjel kocogtatni, s lehetséges azzal ölbe vagy hóna alá szorítva rohanni. Ámde... és ez megjegyzendő, felség... az ellenséges csapatok tagjait bármikor lehet lökni vagy felgáncsolni, ám megütni vagy megrúgni csakis akkor szabályos, ha az a rugdancsot a kezében tartja vagy azt magához szorítja. Bármiféle fegyver használata, mint például kés, tőr, bikacsök vagy akár láncos buzogány... tilos. Aki a szabály ellen vét, azonnal kiállíttatik, és ezzel csapatát sújtja. És végül, de nem utolsósorban... a húsz menet végeztével az a csapat a győztes, amely a legtöbb marktot gyűjti össze.
Zwikk Blata-Rukoz nagyot fújt, és diadalmasan nézett körül az egybegyűlteken, megvető tekinteteket kapott válaszként.
Skandar Graun azonban máris levette a palástját, és vigyorogva nekigyürkőzött a küzdelemnek.
– Egy kissé bonyolultan hangzik – dörmögte izgalommal telten –, de sebaj, te majd mindig mellettem leszel, és kisegítesz, ha elfelejteném a szabályok valamelyikét.
A király főtanácsadója jól láthatóan megremegett.
– Ééééén, felsééééég?!
– Persze, hogy te. Aki ilyen kiváló tudora a szabályoknak, nyilván játék közben is otthonosan mozog minden helyzetben.
Zwikk Blata-Rukoz csak tátogott.
– Ééén... soha... de hát... felsééég... én nem...
Skandar Graun megragadta a fickó grabancát, és magával vonszolta.
– Ketten is beszállunk – rendelkezett. Kiszúrta magának a fagyföldi testőrkapitányt a zöld szalagos csapatban. – Méghozzá a zöldekhez... ha Sern do Krajnnak nincs ellene kifogása.
A kapitány vállat vont.
– Nekem nincs, felség – mondta mélán –, de ha két fővel gyarapodunk, leküzdhetetlen túlerőbe kerülünk...
– Éppen ezért – lihegte Zwikk Blata-Rukoz –, a tisztesség azt kívánja tőlem, hogy kivonjam magam a játszmából...tumblr_llj06kitx81qdmioco1_500.jpgSkandar Graun azonban nem engedte. Látott a zöldek között kettőt is, akik a jelek szerint már megtapasztalták a játék keménységeit. Egyikük bal kezével a jobb könyökét szorongatta zord képpel, a másiknak pedig krumpli nagyságúvá dagadt az orra, s szivárgó vére lecsorgott fehér ingére.
– Azok ott ketten megpihennek addig, amíg mi szórakozunk – rendelkezett Skandar Graun. – Ahogy elnézem, amúgy is rossz bőrben vannak már...
A két kiszemelt szó nélkül eltávolodott. Így immár rendben lett a dolog; tízen-tízen voltak mind a négy csapatban.
Csakhogy a király testőrei szintúgy elhelyezkedtek a zöld zászlónál, beleértve a szótlan bíborgárdistát is. Skandar Graun azonban félreérthetetlen mozdulatokkal elhessegette őket.
– Kezdjük hát! – csettintett a király lelkesen, amikor szabaddá vált a terep, majd megropogtatta az izmait, és odanyomta az egyik nézelődő lakájszerű egyén kezébe a láncos buzogányát. – Fogd ezt, fiam! És most... ide a rugdancsot, de izibe!
Odaadták. Tényleg egy kitömött bőrgolyó volt, amelyet emberfejhez hasonlatossá pingáltak fehér festékkel.
Skandar Graun megszorongatta a rugalmas bogyót.
– Jópofa! – jelentette ki. Aztán várakozóan nézett körül. – És most? Kezdjek el szaladni vele? Vagy rúgjam orrba a beste gombócot?
Mindenki őrá nézett várakozóan.
– Ahogy óhajtja, felség – dörmögte rezignáltan Sern do Krajn. – De általában az a szabály, hogy a rugdancsot középre kell helyezni, és éhes farkasokként rárontani...
– Ez tetszik! – rikkantotta csillogó szemmel Skandar Graun, és a park közepe felé hajította a rugdancsot. – Rakjátok középre!
Egy fekete köpenyes férfi megragadta a bőrgolyót, és elhelyezte oda, ahol már alaposan kikopott a fű.
Skandar Graun vigyorogva megropogtatta az izmait, és vágytól csillogó szemmel nézett körül.
– Cvikli, te álnok! – morogta megjátszott haraggal. – Hét hónapja itt rohadok tétlenül, és eddig erről még nem is szóltál! Nekem meg lassan már berozsdásodtak az izmaim! Na de majd most megmozgatom!
A királyi főtanácsadó vállat vont, és komoran meredt maga elé. Egy árva szót sem szólt, csak az ajkát harapdálta.
– Mikor kell a rugdancsra rontani? – érdeklődött a félork.
– Gong jelzi, felség – felelte a szótlan főtanácsadó helyett a testőrkapitány. – Készüljünk fel!
Az a fekete köpenyes, aki a rugdancsot középre helyezte, most elsétált onnan üres területre, majd felemelte a kezét. Aztán amikor leengedte, hangos gongszó hallatszott.
– Úúúúúúúúú! – üvöltötte Skandar Graun éhes farkasként, és izmos kurta lábaival elrúgta magát.
Nem nézett ugyan hátra, de azt érzékelte a szeme sarkából, hogy Sern do Krajn ott dübörög mellette, s a mögötte dobogó léptekből arra következtetett, hogy a többiek is követik.
És azt tisztán látta, hogy a többi medence felől is vad rohammal közelednek az ellenséges csapatok. Immár nem csak ő ordított; mindenki üvöltött, ahogy a torkán kifért, beleértve a medencék közti üres részen bámészkodó díszes ruházatú hölgyeket is.
A játéktérként szolgáló park négyzet alakú volt, s minden oldala száz lépés hosszú lehetett. Vagyis a rugdancsra rontó játékosoknak ötven lépést kellett megtenniük, hogy elérjék a gúnyos emberi pofaként vigyorgó gömböt.
Skandar Graun, aki a csapatában elsőként lendült rohamra, mindvégig megőrizte elsőségét, és úgy tűnt, ellenfelei is lassúbbak nála. Elsőként ért a rugdancshoz, és futtából akkorát rúgott a bőrgolyó festett szeme közé, hogy a rugdancs felemelkedett és pörögve szállt el a szemből robogók feje fölött.
– Ne arra, felség, a mindenit! – csikorogta Sern do Krajn. – Ne segítse a kékeket!
Skandar Graun ezt azonban meg sem hallotta. Elkapta a küzdelem láza, és héthónapos itt-tartózkodása óta most először érezte azt, hogy a vér vadul lüktetni kezd az ereiben. Olyan volt, mintha halottaiból tért volna vissza az élők sorába.
– Félre! – bömbölte harciasan, és áttört az útjába kerülőkön, akár egy dühöngő bika.
A fagyföldi kapitány ott robogott mellette, és szörnyű bődüléseket hallatva mindenkit félrehajigált az útjukból. Skandar Graun is megpróbált ellökdösni egy-két ellenfelet, ám azok kecses mozdulatokkal, udvariasan kitértek az útjából.
A rugdancsot időközben felragadta egy kék szalagos egyén, és a hóna alatt tartva a kékzászlós medence felé iszkolt vele. Egy sárga szalagos azonban rávetette magát a menekülő lábára, és a bokájánál fogva lerántotta. Egy piros szalagos pedig, akinek a rugdancs épp a lába elé hullott, lendületből a piros medence felé rúgta a játékszert.
– Ott van! – bömbölte Skandar Graun, és elvakultan a piros zászló felé törtetett.
Most már nem mindenki tudott kitérni előle, ezeket egyszerűen feldöntötte, és átugrott fölöttük.
A következő pillanatban megragadta a bőrgolyót, és az oldalához szorítva diadalmas rikkantásokat hallatva a saját medencéjük felé futott. Ímmel-ámmal megtámadták néhányan, de ütni és rúgni senki sem merte a királyt, és a lökdösést meg a gáncsolást is csak imitálták.
Egyesek még előzékenyen mutatták is az utat...
Skandar Graun ajkáról elhalt az ordítás. Helyét káromkodás vette át:
– Yvorl redves farkára! Tán rosszul csinálok valamit?
– Nem, felség – kedveskedett egy pirosszalagos lovag. – Ön mindent remekül csinál...
Skandar Graun csak most döbbent rá, mi a baj.
– Nem támadjátok meg a királyotokat, mi? – Mérgesen rázta a fejét. – Márpedig én játszani akarok! Megértettétek?! – Levette a fejéről a koronát, és magához intette a bíborgárdistát. – Őrizd meg ezt nekem, amíg egy picit kidühöngöm magam! – Aztán újra a játékosokhoz fordult. – Most ismét középre rakjuk a rugdancsot, és újra fogjuk kezdeni! A parancsom pedig a következő... a játék idejére mindenki felejtse el, hogy a királya vagyok! Ugyanolyan játékos vagyok, mint bármelyiktek! És annyit mondhatok, hogy aki nem küzd ellenem teljes erőbedobással, azt felségsértőnek titulálom, és a családját megfosztom minden címétől, minden birtokától!
Hangos morajlás futott végig a jelenlévőkön.
– Felség! – suttogta a fülébe reszketve Zwikk Blata-Rukoz. – Most gyorsan mondja azt, hogy csak tréfált, és akkor talán még nem lesz semmi baj...
– Nem tréfálok! – mennydörögte Skandar Graun. – Tiszta küzdelmet akarok! Győzzön a jobbik, bárki lesz is az!
A rugdancsbíró középre tette a játékszert, és nem sokkal később ismét felcsendült a gongszó.
– Áááááá! – ordította vérszomjasan a félork, és amikor el akart rugaszkodni, egy alattomos láb elgáncsolta hátulról, és ahogy bömbölve arcra bukott, legalább két súlyos test zuhant rá, és valaki a porba nyomta a fejét.
Sern do Krajn volt az.
– Hééééé! – köpködött a félork. – Mi nem együtt vagyunk?
Azonban mire lerázta volna magáról csapattársait, éhes farkasokként üvöltve piros-, kék- és sárga szalagos drén nemesek érkeztek, és egy emberként vetették rá magukat. Ütések, rúgások, könyöklések és nyálbő köpetek záporoztak rá megszámlálhatatlanul.
Csak amikor a homokóra lepergésekor ismét megszólalt a gong, és Skandar Graun véresen, mocskosan, tépett ruhában, zord képpel kikecmergett a kupac alól, akkor derült ki, hogy egyvalamiről mindannyian megfeledkeztek.
A rugdancs ott árválkodott a térség közepén.
– Zseniális taktika volt, felsééég! – lelkendezett csillogó szemmel és örömtől kipirult arccal Zwikk Blata-Rukoz, miközben véresre horzsolt öklét dörzsölgette. – Önnek köszönhetően győzelmet arattunk, rögtön az első menetben!
Skandar Graun bedagadt szemmel, vérző szájjal meredt rá.
– Mi van?!
– Ellenfeleink összes játékosát kizárták szabálytalan ütlegelésért... no persze a mieink többségét is... ám mivel ön, felség egyedül a pályán maradt, vitathatatlanul megnyerte a csatát!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.