Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Káoszháborúk

 

Benjamin Rascal

Káoszháborúk

(részlet)

52. fejezet
 
"...és harcba hívnak Eget, Földet"
 
A kopasz, izmos félork véresen-kormosan járt fel s alá a dombtetőn, és minden körülötte állónak mélyen a szemébe nézett.
- Áruló van közöttünk... - hörögte olyan iszaposan fenyegető hangon, hogy Ghotagromban megfagyott a vér. - Egy mocskos áruló... aki miatt ezerszám... tízezerszám pusztultak el a katonáink!
Itt elhallgatott, és látványosan megfeszítette félelmetes izmait, miközben könnyedén meglengette a kezében lévő láncos buzogányt. Ekkor már egyértelműen látni lehetett, hogy a testén nincs egyetlen seb sem, és ami vér rajta van, az nem belőle folyt.
- Nem mondom azt - folytatta tovább rekedten -, hogy nem ölöm meg az árulót... nem mondom azt, hogy megbocsátok. Csupán gyors és tiszta halált ígérhetek... és örökké tartó átkomat, ami síron túl is követni fogja az átkozottat...
Annyira hihetetlenül erős és megfoghatatlan, kivédhetetlen fenyegetés sugárzott belőle, hogy Ghotagrom látványosan megborzongott.
- Nyugodj békében, főség - szólalt meg mögötte egy cinikus hang. - Amíg én melletted vagyok, nem tehet kárt benned senki. De ez a félfülű most biztosan nem.
- Lépj előre, te trágya! - bőgte a félork. - Lépj előre, és állj elém! Bár féregként éltél... most kapsz egy esélyt emberként meghalni!
- Tehát ember - szólalt meg egy medveszerű felépítésű ember -, rám gondolsz talán, Skandar Graun?
- Te félig vérmedve vagy - legyintett rá a félork -, vagy tán' már teljesen az...
- ...akkor pedig nem marad más - folytatta az ember, de befejezni nem tudta, ugyanis valaki meglódult.
Gyorsan mozdult - siklott, mint a gyík... de mégsem elég gyorsan.
Mint a villámcsapás suhant a félork kezéből az elhajított láncos buzogány, majd szörnyű reccsenéssel szakadt bele a menekülő tarkójába.
Már halott volt, amikor a földhöz csapódott.
Skandar Graun lassan odasétált az élettelen testhez, lehajolt, és egy cuppanó-szörcsögő hang kíséretében kirántotta a halott fejéből a buzogány szöges golyóját.
- Nem voltál elég fürge... Calver - reccsent megvetően, és a tetemre köpött. - Hol van most a híres Esthewarod?
Ekkor egy különös, nőies arcú, de mégis vállas alak lépett mellé.
- Az árulót leleplezted és megölted, most nincs idő az átkainkra! Térjünk vissza a csatához, Káoszúr! Aranykéz király seregei lassan felőrlik csapatainkat, tébolyult Rudarkhog megveszekedetten tombol az élükön! Közülünk senki nem bír vele! Az orkjai annyira istenítik, hogy habozás nélkül követik a tűzbe és a vérbe... és még élőholtként is az oldalán harcolnak!
- Te lennél legfőbb mágusunk, Shayand! - förmedt rá a félork. - Neked kellene ezt megakadályoznod! Ezért tartalak...!
A kihívó-számonkérő hangra a körülöttük állók két lépést hátráltak.
- Félre ne értsd ezt, királyom - zengett fel egy sztentori hang Ghotagrom oldalán -, nem Skandar Graun haragjától való félelmükben léptek mind hátra... az elfajzott dimuranitól, a moártól rettegnek eszelősen. Meglehet, most a csata is menten eldől... ha az ősszörny moár egy szemvillanás alatt megtorolja a Káoszúr vele szembeni tiszteletlenségét!
De a különös, nőies alak nem tett ilyet... hanem éppenséggel fejet hajtott a félork felé.
- Igazad van, Yvorl Korbácsa! Megyek is, és teszem a dolgomat... de akkor ezt a helyet nem Káoszmezsgyének fogják hívni ezután... hanem Második Dimurannak!
Erre mindenki felnyögött, és zavartan-félve pislogtak a félorkra, aki kihívóan és csöppet sem ijedten nézett a moár szemébe.
- Fenyegetsz, Shayand...? Fenyegetsz?! - morogta.
- Hogy is merészelnélek? - felelte könnyedén amaz. - Csupán közöltem, mivel jár, ha szabadjára engedem teljes hatalmamat. Hátha mégsem szándékozol egy kiégett, dögvésszel terhes kontinensen uralkodni...
Mindenki lélegzetvisszafojtva várta Skandar Graun válaszát.
- Jól van - mondta végül a félork -, meggondoltam, még nincs szükségem a szolgálataidra... De ha szólok, hogy most, akkor késlekedés nélkül ugorj, megértetted, moár?!
Shayand elegánsan meghajolt.
- Úgy lesz, nagyuram.
Ghotagrom még a gömbön keresztül is érezni vélte a többiek megkönnyebbülését...
- Fiam! - bődült el a félork.
- Itt vagyok - ugrott elő egy másik, fiatalabb félork. Hófehér koronával a fején.
- Bár nem akartam, de most mégis be kell vetni a seregedet!
- Na végre! - csapott rá elégedetten a félkezében tartott hatalmas evezőlapátra az ifjú. - Hát ezért jöttünk volna abból a jeges, kutyafa... ööö... akarom mondani, a dicső és hatalmas Dréniából! Hogy mellettetek harcoljunk!
- Derék gyerek vagy, Alek! - csapott a vállára Skandar Graun. - Induljatok! De ne szakadj el a Dierron-lovagoktól!
- A fagyföldi oroszlánok és az inkább melegkedvelő óriássáska vállvetve harcolnak! Szétszórjuk őket, apám, hipp-hopp! Hopp-hopp-hopp... - Azzal evezőjét életveszélyesen lengetve el is ugrált.
Skandar Graun hosszan hallgatott, majd nagy nehezen újra megszólalt... mint aki súlyos döntésre jutott.
- És most hozzátok ide... a másik fiamat is!
Mindenki falfehérre sápadt körülötte. A levegő úgy megsűrűsödött, hogy szinte vágni lehetett volna.
- Hatalmas Káoszúr - szólalt meg tiszteletteljes óvatossággal Shayand -, egészen biztos vagy ebben? Kisebbik gyermeked talán még nagyobb kárt fog tenni, mintha én szabadítanám el Dimuran teljes erejét!
- Így döntöttem! - dörgött a félork.
- Iszonyú fegyver lesz, de gyenge lábakon álló...
- Minden erőnket a gyermek védelmére kell fordítanunk! - jelentette ki a medvetermetű ember. - Vérmedvék, bőreváltók, farkasemberek, lidércek... mind-mind őt kell védelmezzék! Haja szála sem görbülhet... és aki védi, annak habozás nélkül készen kell állnia... az elkárhozásra!
- Senkit és semmit nem vonunk el a csatából! - recsegett a félork. - Bredan, állj vissza a Fenevadak élére, és támogasd Aleket és a drénjeit! Shayand, te feszülj ellen Kerangor mágiájának! Minden erőddel próbáld elpusztítani a Csatabotot!
- Úgy lesz, nagyuram - hajoltak meg a megszólítottak.
- És a gyermek...? - kérdezte tétován Bredan.
- Neki valóban nem fog görbülni haja szála sem... - csikorogta Skandar Graun, mint a meginduló lavina. - Mert Lucinda, az anyja fogja a karjaiban tartani, és védeni, mint ezer anyatigris... és előttük ott leszek én, és két legjobb testőröm. Senki nem jut át rajtunk! Ugye, Zvdegor?!
- Árnyék és én a halálon túl is téged szolgálunk, uram - suttogta a hóhajú drelf.
Ekkor Shayand di Grasya felkapta a fejét, és egyenesen Ghotagrom szemébe nézett.
- Kerangor...! - sziszegett fel, majd vadul kinyúlt a jobb kezével és a levegőbe markolt.
 
A kémgömb ezernyi apró darabra robbant Ghotagrom sátrában, de Kerangor éppen időben lefojtotta a robbanást, így senki nem sérült meg komolyabban.
- Hogy Grooms rogyassza meg! - morgott Ghotagrom. - Végül csak észrevett az az átkozott, démoni moár...
- Ne káromold az istent, király! - dörrent rá Kerangor. - Így is olyan sokat tudtunk meg a Káosz kutyáinak terveiről, hogy arra gyanakszom, szándékosan vezetnek félre minket azza, hogy idáig figyelhettük őket!
- Hm... gondolod, hogy... ez az egész színjáték volt? Csapda?
- Meglehet.
- Akkor... mit tegyünk?
- Az biztos, hogy most már a drének is beavatkoznak a csatába a kölyökkirály vezetésével. Erősítést kell küldenünk Ércagyúnak!
- Csonkoló Ragon azonnal induljon! - kiáltotta Ghotagrom.
- Meg kell, hogy jegyezzem, felség - szólalt meg ekkor Számvevő Minorogh -, hogy Csonkoló Ragon már két órája harcol.
- Akkor menjen Agyvelő Rog'hoag is!
- A Fekete Karmok még korábban csatába mentek.
- Akkor menjen mindenki, aki még maradt! - ordította dühösen Ghotagrom. - A csikósok és a kondások, a boranhajcsárok, a szajhák, és az üstfoltozók! Mindenki, aki csak fegyvert bír ragadni, megértetted?!
Számvevő Minorogh jobbnak látta, ha inkább nem válaszol, csak meghajolva gyorsan kihátrál a sátorból.
- De tartok tőle, hogy nem a drének lesznek a legnagyobb gondunk - szólalt meg újra komoran Kerangor -, hanem a moár... és főként Skandar Graun kisebbik kölyke.
- Nincs valami varázslat, amivel esetleg...?
Kerangor a fejét rázta.
- A kölyök ellen nincs. Azt vassal kell megölni.
- Vassal...?! - hüledezett Ghotagrom. - Ki lenne képes az ellenséges sereg hátában, lidércek, vámpírok és vérlények tömege mögött megölni egy gyereket... akit maga Skandar Graun, a Káoszúr, és eszelős drelfek védenek?!
- Megállj! - reccsent ekkor mögöttük Vén Ordas hangja. - Lépj vissza te melák hústorony, vagy mindjárt a szemeidből kiálló nyílvesszőkön keresztül fogsz nézelődni!
- Kőkomor, az Éjhideg küldött - dörgött a sátor ponyváján behajoló óriás.
- Hagyd, Ordas! - intette testőrkapitányát Ghotagrom. - Én magam is mindig megfeledkezem arról, hogy a Kitaszítottak klánvezére... bár személyében sosincs jelen... mágiával mindig értesül arról, ami a vezéri sátorban történik. Pedig nincs is szerencsém ismerni őt, még sosem láttam szemtől-szemben. És meg kell mondanom, hogy nem örülök ennek a dolognak... de Kerangor Főkodó és Ércagyú Rudarkhog támogatták ezt a különös ötletet, úgyhogy... fejet hajtottam. Én, Minden Orkok Királya.
- Hö-hö... ilyenkor olyan vagy, főség, mint egy kölyök, akitől elvették a kedvenc emberkoponyáját...
- Több tiszteletet, Ordas, a fene a pofádat!... És ne röhögj itt nekem!
- Mondd, mit üzent Kőkomor, az Éjhideg? - kérdezett vissza szertartásosan a türelmesen várakozó óriásra Kerangor.
- Majd mi megöljük a gyereket. És mindenkit, aki az utunkba áll. Ezt mondta.
Azzal ki is húzta busa fejét a sátorból, és döngő léptekkel eltalpalt. - ...elment az esze ennek a Kőfejű Éjsötétnek... - dünnyögte a fejét csóválva Ghotagrom.
- Láttam már őket harcolni... talán magát a vezért is, azt hiszem... és nem mondom, veszett egy banda, nem félnek se istentől... se semmiféle istentelen lénytől. De ez azért mégis Skandar Graun lesz! És előtte még át kell vágniuk magukat a csatatéren... ha el is jutnak odáig... több sebből vérezve, megtizedelve... semmi esélyük nem lesz a kölykét és asszonyát védő, veszett félork és a tébolyodott drelfek ellen!
Kerangor szánakozva nézett a királyra.
- Te még most sem jöttél rá, Ghotagrom király?
- Mi a fenére kellett volna rájönnöm?
- Hogy ki az a Kőkomor, az Éjhideg, aki a Kitaszítottakat vezeti...
Ghotagrom határozottan felidegesítve nézett fel a hatalmas Főkodóra, ugyanis nem szerette, ha hülyének nézték... még kevésbé azt, ha ő maga is annak érezte magát.
- Miért, hát ki a fene ő?!
- Nem más... mint Raghma'van.
Minden Orkok Királya leesett állal meredt Kerangorra, és láthatóan elfelejtett levegőt venni.
- Miiiii...?! Hogy...?! Kicsodaaaa...?! - nyögte döbbenten.
- Ha valakinek van esélye Skandar Graun ellen... hát a vén Könyörtelennek.
Ghotagrom ekkor azt a taktikát alkalmazta, amit olyan helyzetben szokott, amikor képtelen volt feldolgozni valamit... gyorsan előhozakodott egy másik problémával.
- És a myamodi moár? Vele mi lesz? Te fogsz vele elbánni, Főkodó?
Kerangor megrázta a fejét.
- Nem, az én erőm nem ér fel hozzá.
- Akkor? Végünk vagy mi? - pattogott idegesen Ghotagrom.
- Azt nem mondtam... ugyanis van egy adunk vele szemben, amit még nem játszottunk ki!
- Van egy adunk?! Miféle adunk?! - kiáltotta végképp kikelve magából a király. - Elegem van a meglepetésekből! Úgy bánsz velem, Kerangor, mintha én csak egy báb lennék... és te lennél... az igazi király! Elegem van ebből! - És mire ezt kimondta, már tudta is, hogy mit kell tennie. - Ordas! Lődd le ezt az átkozott árulót!
Két halk pengés hallatszott, és máris suhantak a nyílvesszők... egyenesen Kerengor szemeinek...
?de megálltak a levegőben, éppen a Főkodó arca előtt.
Vén Ordas már rántotta is ki a kardját, és miközben ugrott, hogy végezzen a mágussal, szabad kezét a szájába kapva éleset füttyentett.
A sátor oldalai varázsütésre szakadtak be, és az Aranykezű Testvériség kölyökharcosai ugrottak be rajta, ölni és meghalni egyaránt készen.
- Megállj! - zengett egy különös hang, és mindenki mozdulatlanná dermedt. Volt, aki a levegőben, ugrás közben "fagyott" meg.
Csupán Ghotagrom tudott a hang irányába fordulni.
Egy vékony, fekete köpenyes alak állt a sátor bejáratában, arcát csuklya takarta.
- Kár, ilyen elhamarkodottan dönteni, király! - szólt dörgő hangon az alak. - Ahelyett, hogy végigvárnád, mit mond hűséges Főkodód!
Azzal egyet intett, és a Kerangor arca előtt lebegő nyílvesszők a földre estek, és a Főkodó mélyen meghajolt az ismeretlen érkező felé.
- Köszönöm, magiszter! - Majd Ghotagrom felé fordulva így szólt. - Hadd mutassam be felségednek, azt az embert...
- ...embert?! - kapta fel a fejét a király.
- ...azt az embert - folytatta Kerangor -, aki képes arra, hogy megállítsa... sőt, hogy elpusztítsa a dimurani moárt! Ő a roal vadmágia legnagyobb tudora egész Worlukon: Roal Miers magiszter!
A köpenyes alak ekkor a csuklyája alá nyúlt... az arcát még mindig nem lehetett látni egy pillanatra sem... majd kivett egy drótkeretes pápaszemet, és törölgetni kezdte.
- Ha én nem tudom megállítani a moárt, akkor senki - jelentette ki. - És vége Gerondarnak. De lehet, hogy egész Worluknak is...