Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Cherubion legendái

2011.09.16

ELŐSZÓ 


Tíz éve, 1990-ben jelent meg az első Cherubion-regény, a „Harc az Éj Kövéért”. Két közvetlen folytatásával – „Az Éj Kardja” és „Az Éj Istene” - egybekötve is kijött annak idején a Phoenix Könyvkiadónál „Az Éj trilógiája” címen, majd a közelmúltban új kiadásban a Cherubion Kiadó is publikálta. 


Ezt az első egységet később újabb három regény követte, amely „Hajnal-trilógia” néven lett ismeretes. 


Ezen művek során Cherubion világa egyre tisztábban és megfoghatóbban kirajzolódott, ám számos kérdés és érdekesség maradt tisztázatlanul. E sötét foltok egyikét igyekeztem megvilágosítani, kiszínezgetni, amikor a „Sárkányok és helikopterek” című kisregényt megírtam a Sárkányok fantasy antológiába, de komolyabb erőfeszítéseket a lehetséges folytatások ügyében nem tettem. 


Most viszont nagyon sokak bíztatására, kérésére és sürgetésére úgy döntöttem, mégsem hagyom sorsára Cherubion világát, s tovább folytatom a megkezdett történeteket. Ennek a döntésnek az első lépése e kötet, a Cherubion legendái, amely a Káosz-könyvekhez hasonlóan új logóval és egységes kerettel jelentkezik. Ugyanezen kerettel és logóval - de változatlan szöveggel - még ez évben kiadásra kerül a Hajnal-trilógia és Az Éj trilógia egyaránt. Jövő év első negyedévére pedig egy újabb önálló Cherubion-kötetet terveztem, melynek címe Sötét Évszázadok lesz, és amely az Éj és Hajnal közötti zavaros háromszáz évet öleli fel. 


Távolabbra nézni egyelőre nem merészelek, de elképzeléseim szerint évente (vagy kétévente?) megjelenik majd egy-egy újabb Cherubion-kötet... 


E mostani antológiába nem csupán a „gyűjteményesség” kedvéért került bele a korábban már publikált „Sárkányok és helikopterek”. Egyrészt a Sárkányok c. antológia már réges-rég elfogyott, és nagyon sokan lemaradtak róla, akik szerették volna elolvasni ezt az Éj elé visszanyúló kisregényt... Másrészt, mivel most a folytatását is megírtam. Az előzmények ismerete nélkül az kevésbé állná meg a helyét... Továbbá, ha már ismét elővettem ezt a kisregényt, akkor „leporoltam” egy kicsit. Az eredeti verzióhoz képest körülbelül huszonöt-harminc százalékkal bővült a terjedelme. És ez elsősorban a történet második felében mutatkozik meg. Hogy mi változott és miért, az olvasás közben ki fog derülni... 


 A közvetlen folytatás a „Kryun” c. kisregény, amely ott kezdődik, ahol a „Sárkányok és helikopterek” véget ért. Tervezek még egy folytatást, amely ugyanitt kezdődik, de egy egészen más szálon fut. Emdal Voldean sorsát követi majd -, ám ennek megírására nem mostanában kerül sor. Talán majd a következő Cherubion-antológiában... 


A kötetben található művek szerkesztésénél nem időrendi sorrendet követtem. Inkább arra törekedtem, hogy a különböző stílusú írások szervesen illeszkedjenek egymáshoz, és egységes, élvezetes olvasmányt képezzenek. 


Remélem, hogy ez a sokak által rég várt antológia nem kelt csalódást. 


Debrecen, 2000. június 23. 


Jeffrey Stone (Nemes István) 


 


Jeffrey Stone - Sárkányok és helikopterek 


 


 Sok-sok idővel ezelőtt egyetlen Isten uralta a háború és pusztítás sújtotta világot. Kevanaar a semmiből bukkant elő, és a hatalmas kontinenst benépesítő lények élére állt, hogy egy új világot építsen a régi civilizáció romjai fölött. Utazásai során a kontinens legtávolabbi régióiban szétszórtan élő, elszigetelt, vad törzsek közül kiválasztotta azokat, akiket az intelligenciájuk, a mágikus erejük és a képességeik alapján az új civilizáció letéteményeseinek gondolt. Hárman voltak. Melan, Choler és Sang, akik végül a legközelebbi tanítványaivá váltak. Ők hárman külön utakat választottak, de az Egyetlen Isten céljait szolgálták. Melan a régi civilizáció technikai örökségét próbálta feléleszteni, s úgy gondolta, a megkezdett utat kell folytatniuk az új világban is. Choler a mágiával kezdett kísérletezni, és szinte éveken belül oly mértékben elmélyült a sötét művészetben, amennyire halandó még sohasem Cherubion új és régi történelmében... Sang pedig, aki figyelemmel kísérte a másik két tanítvány előrehaladását, egy harmadik utat jelölt ki magának, mely voltaképpen az előbbi kettőből, a mágia és a technika keverékéből táplálkozott, de merőben eltért mindkettőtől... 


Aztán egy napon Kevanaar titokzatos módon - mint ahogy érkezett - eltűnt Cherubionról, és félisteni hatalommal bíró tanítványai szinte azonnal egymás torkának estek. És ahelyett, hogy új civilizációt teremtettek volna meg a holt kontinens romjain, tovább pusztították a meglévő maradványokat. A háború ezen periódusát nevezték később Cherubion Hosszú Éjszakájának. Egy iszonyatos, sötét, végeérhetetlen éjszakának, amely olyan volt, akár egy rémálom, s amelyből nem kecsegtetett felébredés egészen Leon Silver megjelenéséig. 


Ez a mostani történet azonban sok-sok évvel azelőtt veszi kezdetét, hogy Leon Silver meglátta volna a lila fényjelenséget a Joux-tó jegén... 




Emdal Voldean álmodott. Először csak értelmetlen zagyvaságok követték egymást gyors egymásutánban, aztán a fiú felébredt egy pillanatra, bután bámult maga elé, majd amikor visszaaludt, ugyanazok a megszokott álomképek rohanták meg újból, melyek oly sokszor felbukkantak már az álmaiban. 


- Hatalmas, hatalmas... - motyogta öntudatlanul, és a kezét nyújtotta az ismerős szörnyetegek felé, amiket korábbi álmaiban már oly sokszor látott. 


Még hosszú perceken át motyogott az orra alatt, aztán bántó fejhangon felnevetett. Amikor felült a keskeny priccsen, a szeme nyitva volt. De valójában még mindig álmodott. Mindkét kezét előrenyújtva, monoton léptekkel indult meg az ajtó felé, lenyomta a kilincset, kilépett a folyosóra, és zavartalanul folytatta öntudatlan sétáját. 


Azonban amikor a folyosó végén újabb ajtóba ütközött, meg kellett torpannia; éjnek idején az ügyeletes tiszt parancsa nélkül senki, de senki nem hagyhatta el a szektorát. 


Amikor az anyaszült meztelen, tizenéves fiú rángatni kezdte a rideg vasajtót, egy pillanat alatt előkerült az őrség. 


- Nyugalom! - mondta pár pillanat múltán Dorm Rodgers. Vaklárma... Ez csak az a... holdkóros kölyök! Már megint rosszat álmodott és ki szeretne menni a szabad ég alá... 


Miközben a szektor őrei tanácstalanul néztek össze, Rodgers őrmester odalépett Emdal Voldeanhez, és határozottan megfogta a meztelen vállat. 


- Ébren vagy, kölyök... vagy még mindig alszol? 


- Engedj! - zihálta a fiú. - Ki akarok menni hozzájuk... Várnak rám! 


- Kikről beszélsz? 


Emdal szeme továbbra is nyitva volt, ám a tekintete nem árulkodott semmilyen tudatos értelemről. Mintha nem is egy hús-vér fiatalember állt volna csupaszon az ajtó előtt, hanem egy vértelen, érzelemnélküli élőhalott. 


- Sárkányok... - lehelte a fiú, és mindkét kezét az ég felé emelte. -Gigászi. bíborszínű sárkányok... 


Rodgers őrmester a homlokát ráncolta és a fejét ingatta. Még erősebben megszorította a fiú vállát, és teljes erejéből megrázta. 


- Térj már magadhoz, hallod?! - kiáltotta a képébe. - Nem dajkálhatlak itt egész éjszaka! Ébredj! 


Emdal Voldean egy szempillantás alatt a tudatára ébredt annak, hogy hol van és hogy milyen ostoba helyzetbe került. Anyaszült meztelenül állt a karikás szemű, feszült szektorőrök gyűrűjében, és a hideg fémpadlótól reszketés futott fel a gerincébe a talpain keresztül. 


- Én... - nyögte feszülten. 


- Igen - vetette oda az őrmester morózusan. - Már megint sétáltál álmodban, és ismét feltartottál bennünket. De most már vége. Ébren vagy, nincs tovább álom! Jobb, ha visszatérsz a celládba és alszol tovább... 


- Ó, egek! - sóhajtott a fiú elkeseredett. - Mi történik velem?


Miért történik ez velem? 


Dorm Rodgers sajnálkozva mérte végig. 


- Doktor Wielmans szerint ez valamiféle betegség, de azt még a jó doki sem tudja, hogy mi váltotta ki belőled. Az a lényeg, hogy nem halálos... Legalábbis addig, amíg egyszer az éjszaka közepén valahogy ki nem sétálsz Főerődből, egyenesen Choler valamelyik lidércének karmaiba. Emdal egy pillanatra behunyta a szemét. Nem annyira az elhangzottak miatt, mint inkább azért, mert az álomképek még mindig élénken peregtek az agyában. 


- Rettenetesen nagyok - suttogta öntudatlanul. - És rettenetesen bíborszínűek... 


Az őrmester a két kísérőjére pillantott, majd vissza a fiúra. 


- Még mindig álmodsz? 


- Ébren vagyok, uram - lehelte a meztelen fiatalember. - Legalábbis... úgy hiszem. 


Aztán mielőtt az őrmester ismét megkérdezhette volna, hogy miről beszél, Emdal magától hozakodott elő előbbi kiszólásának magyarázatával. 


- Sárkányok - mondta. - Rettenetesen nagy méretű, bíborszínű, gigászi sárkányok… Ezeket látom álmaimban, és tudom, hogy hívnak engem... Ezért indulok el feléjük álmomban... Hívnak, várnak, szükségük van rám... 


- Szükségük? Aztán mi végre? 


- Nem tudom. Nem tudom. 


Dorm Rodgers, bár sajnálta a holdkóros fiút, most nem állhatta meg, hogy ne vessen egy cinkos pillantást a beosztottaira. 


- Ez a mániád, igaz? - bökte meg a srácot vigyorogva. - A túlméretezett wyvernek, amik a szárnyukkal eltakarják a napot, és akkorák, amekkorát belőlük még soha senki sem látott... 


- Csak ő! - vetette közbe az egyik őr derűsen. - Ez a holdkóros még a retyóban is sárkányokat lát! 


Emdal Voldean azonban még mindig nem ébredt fel annyira, hogy megsértődjön a gúnyolódás miatt. 


- Ezek nem wyvernek - mondta lehalkított hangon. - Ezek drakónok... sárkányok! 


- Jól van - vetett véget Rodgers az éjféli társalgásnak. - Tőlem akár tanknyi méretű, gépesített cecelegyek is lehetnek! Amíg a riasztók azt nem jelzik, hogy megtámadták Főerődöt, addig fikarcnyit sem érdekelnek az álombéli szörnyetegeid. Van nekünk épp elég bajunk a valóságos szörnyetegekkel is, úgyhogy ezekkel az álombeliekkel küzdj meg te magad! Menj, aludj.., és holnap reggelre elfelejted az egészet... 


Az éjszakai „rendkívüli esemény" természetesen szerepelt a reggeli jelentésben, de Melan, Főerőd parancsnoka úgy siklott át rajta, mint azokon a sorokon, melyek a kiégett világítócsövek lecserélésével és az elkülönítőben fekvő betegek testi hőmérsékletének ingadozásával foglalkoztak. Nem ez volt az első alkalom, hogy az évekkel ezelőtt Főerődbe került barbár fiú az éjszaka közepén holdkóros sétára indult, s valószínűleg nem is az utolsó... 


És a Technokratát most éppen egészen más dolog foglalkoztatta, mint a föld alatti város lakóinak lelki vagy testi problémái. Pár nappal ezelőtt egy vakmerő portyázó csapat fémérzékelői jelentős mennyiségű fémtömeget jeleztek egy sziklás hegyoldalban. Mivel fémekből szinte sohasem volt elég, dacára annak, hogy ellenséges területen jártak, a portyázók azon nyomban nekiláttak, hogy próbafúrásokat végezzenek. Mekkora volt a meglepetésük, amikor a várt telérek helyett a fúró gyémánthegye fél méterre a talaj alatt tenyérnyi vastag acéllemezt ütött át, majd a semmiben pörgött tovább. Egy titkos bunkerre bukkantak, mely aranynál és gyémántnál is értékesebb holmikkal volt tele; több hordónyi üzemanyaggal, fegyverekkel, ismeretlen rendeltetésű gépekkel, műszerekkel, felbecsülhetetlen mennyiségű munícióval és kit tudja még, mi minden hasznos eszközzel. 


Nem ez volt az első eset, hogy a portyázó kutatók az előző civilizáció maradványaira bukkannak, de soha ezelőtt nem érte még Melan embereit ekkora szerencse. Soha ezelőtt nem bukkantak még ily mennyiségű, felbecsülhetetlen értékű kincsre, s talán az összes eddigi lelet nem volt ennyire fontos, mint ez a mostani. 


A dolognak mindössze egyetlen szépséghibája akadt; az újonnan megtalált bunker a Kettes Zónában leledzett. 


A Kettes Zónában... 


Azon a félelmetes területen, amelyen csupán az elmúlt egy évben több mint kétszáz jó harcos, három tank, két helikopter és egy repülő veszett oda. A Kettes Zónába behatolni mindig nagy vakmerőségnek számított, hiszen ez a rettegett terület, mely egyfajta határvidék volt Melan és Choler "birodalma" között, voltaképpen a Fekete mágus fennhatósága alá tartozott. A Zóna északi határát alig néhány tucat mérföld választotta el Choler megközelíthetetlen várától, Monarakhtól, s a határvidéken hemzsegtek a legkülönfélébb gyilkos szörnyetegek, amiket emberi elme kitalálni képes lehetett. Lidércek, élőhalottak, wyvernek, tűzköpő gyíkok, agyaras rémek, ködvámpírok, lélekszívó szivacsok, és ki tudja, mik még... Hiszen akik ilyesfajta rémekkel találkoztak, a legjobb felszerelések és fegyverek ellenére sem tudtak mindig beszámolni az ellenfeleik kinézetéről. Legtöbbször csupán a megcsonkított tetemek maradványaira bukkantak rá az újabb vakmerő behatolók; máskor még arra sem. 


És az is nyilvánvaló volt, hogy Choler - aki a Sötét Láng Ura néven nevezte magát - valamiféle szörnyű praktikával képes volt feléleszteni Melan katonáinak tetemeit, s gyakorta épp e borzalmas élőhalottakat küldte egykori bajtársaik ellen. 


 


 A Kettes Zóna tiltott terület volt; csupán néhanapján merészkedett be oda egy-két elszánt felderítő csapat, de lehetőség szerint csak a legszükségesebb mennyiségű időt töltötték ott. Néha csupán perceket, legfeljebb másfél-két órát. 


Ez alkalommal viszont Melan úgy kalkulálta, hogy a "kincseskamra" kiürítése alsó hangon is legalább négy órát igénybe fog venni. És ez túl sok idő ahhoz, hogy észrevétlenül tudjanak dolgozni mindvégig. És ha Choler felfedezi, miféle tevékenység folyik a birodalma határain, nyilván azonnal gondoskodik arról, hogy legádázabb ellenfele ne juthasson váratlan előnyökhöz. 


Kevanaar titokzatos távozása óta csupán három fegyverraktárra bukkantak Melan hívei, bár ezeken kívül akadt még néhány, melyre Choler vagy Sang tette rá a kezét. Valamennyit megsemmisítették értékes kincseikkel egyetemben, ám az a három, ami Melan kezére került, az is nem kevés felfordulást okozott. 


Az első raktár kifosztása után kisebb palotaforradalom tört ki a Technokrata seregében; mivel néhányan alkalmasabbnak gondolták magukat Melannál az uralkodásra. Azonban kissé túlbecsülték magukat, és a félisten kemény kézzel letörte a lázadást. A túlélő lázadók egy részét Melan elrettentésül kivégeztette, a többieket pedig agymosásnak vetette alá, s alantas munkákra osztotta be. 


A második raktár maga az a föld alatti bunker-rendszer volt, amely még ma is Főerőd szívét alkotja. A remekül kiépített, föld alatti beton folyosók és termek szövevénye ideális bázist biztosított Melan népe számára, s mivel elég közel esett Choler területének határaihoz, stratégiai fontossága felbecsülhetetlen volt. A Sötét Láng Ura szinte az első pillanattól kezdve folyamatosan ostromolta ellenfele új székhelyét, ám Főerőd védői mindvégig kitartottak és a véres harcok közepette nem hogy veszítettek volna a pozíciójukból, de még inkább kiépítették és megerősítették azt. Miközben kettőzött erővel folyt a föld alatti részek kiszélesítése és kibővítése, vakmerő csapatok olyan csapdákkal és védelmi berendezésekkel látták el a környéket, melyek Főerődöt szinte megközelíthetetlenné tették Choler szörnyetegei számára. 


S amikor a védelmi berendezések teljesen elkészültek, Melan jókora előnyre tett szert Sanggal és Cholerrel szemben. 


A harmadik raktárt három évvel ezelőtt találták, a Négyes Bázis közelében, Főerődtől északkeletre, ám azt nem sikerült idejében kiüríteni. Choler tudomást szerzett a leletről, rettegett földi cápái hamarabb érkeztek a kelleténél, a földfelszín alól támadták meg Melan embereit, s amikor azokat meghátrálásra kényszerítették, magát a bunkert vették célba. Melan tehetetlenül nézte, hogy a vágyva vágyott technikai felszerelések java része örökre elsüllyedt a föld méhében. Még megpróbálhatta volna a mélységből kiaknázni a holmikat, ám Choler annyira megerősítette azt a területet, hogy jóformán meg sem lehetett közelíteni. 


És most a rettegett Kettes Zónában... 


Melan ezúttal nem akart kockáztatni. Haladéktalanul hozzálátott a fegyverraktár kiürítéséhez, s mindezt a lehető legnagyobb titokban tette; a speciális osztagokon kívül még a legközelebbi harcostársak sem tudtak róla. Ezzel egy időben - elterelő hadműveletként - színlelt támadást indítottak Choler bevehetetlen erődítménye ellen. Melan pontosan tudta, hogy Monarakh környékét oly iszonyatos mértékű mágia védi, ami ellen semmit sem tehet, ám úgy kalkulálta, hogy néhány tucat ember pusztulása jelentéktelen veszteség ahhoz a nyereséghez képest, amit az új raktár kiaknázása jelenthet. 


És Melan azt is pontosan tudta, hogy a színlelt támadásnak igencsak valódinak kell látszania, ha nem akarja felkelteni Choler gyanakvását. Nem elég odaküldeni egy-két helikoptert, gyalogos áldozatokat is hozni kell. 


A feláldozandó csapatokat a lehető leggondosabban válogatta össze - a nélkülözhető emberekből. Olyan katonákat nevezett ki hirtelen az elit alakulatba, akik korábban számos alkalommal bizonyították már a gyávaságukat vagy az eredménytelenségüket. 


Azok pusztuljanak, akikért nem kár! 


Negyvenkét harcost, egy kiszuperálás előtt álló tankot és három helikoptert indított útnak Monarakh felé egy meglehetősen jól átgondolt stratégia szerint. A tank és a gyalogos fegyveresek nyugat felöl, az Egyes Zóna irányából támadnak, lehetőség szerint minden ellenállást leküzdenek, s egyenes útvonalon haladnak Monarakh irányába. El kell jutniuk közvetlenül a vulkánok közé épült vár alá, s itt kapnak erős légi támogatást a harci helikopterektől. 


Mivel egy jelentős csapatról van szó, kisebb-nagyobb veszteséggel - átlagos esetben megközelítőleg 26 százalékos veszteséggel még ezek a nélkülözhető katonák is el fognak jutni Monarakh falaihoz. Ott viszont minden bizonnyal megsemmisítő erejű túlerőbe ütköznek, melynek mértéke nyolcszoros, tízszeres is lehet. És ha Choler igazán komolyan veszi az erőtlen próbálkozást, akár harminc-negyvenszeres túlerőt is küldhet a vakmerő támadók ellen... 


Melan pontosan megjelölte a pozíciót, ahol a csapatai fő része beáshatja magát, és amely pontot akár húsz-harminc percen át is védhetnek bármekkora túlerő ellen. 


A csapat maradéka - egészen pontosan nyolc ember - azt a parancsot kapta, hogy négy kettes csoportra oszolva különböző célpontokat vegyenek célba, s lehetőség szerint fontos stratégiai objektumokat robbantsanak fel, majd pedig egy eléggé zavaros, cikkcakkos útvonalon meneküljenek a megjelölt találkozási pontig, ahol a helikopterek felszedik őket. Melan persze pontosan tudta, hogy erre a menekítésre nem fog sor kerülni. Még ha nem a hadserege "salakját", hanem az elitek elitjét küldené, akkor sem lenne esélyük. A cikkcakkos menekülési útvonal mindössze arra szolgál, hogy Choler szolgái minél több időt töltsenek a levadászásukkal, s minél később gondolkodjanak el azon, hogy vajon mi lehetett a Technokrata szándéka ezzel az eleve kudarcra ítélt támadással. 


Melan többszörösen átkalkulálta az esélyeket és arra a következtetésre jutott, hogy a színlelt hadmozdulat meglehetősen hitelesnek hat, ha a négy párosból bármelyiknek is sikerül a kijelölt célpontja közelébe jutnia. Hiszen ebben az esetben Choler joggal gondolhatja azt, hogy ezeknek az öngyilkos pároknak a célba juttatását szolgálta fedezni az egész csapatmozgás. 


No és persze a helikopterek... 


Ez az akció kényes pontja volt, Melan rengeteget töprengett rajta. A helikopterek túl értékesek voltak ahhoz, hogy akár egy is elvesszen közülük ebben az elterelő hadműveletben. Viszont ha nem támogatja a földi csapatokat a levegőből, egyrészt Choler azonnal gyanút fog, másrészt a wyvernek percek alatt végeznek a védtelen harcosokkal. Tehát helikopterekre szükség van. 


Legalábbis egy bizonyos fokig... 


Ott kell lenniük a megfelelő időpontban, harcba kell szállniuk a wyvernekkel, de inkább csak csalogatni őket, mintsem komoly küzdelembe bonyolódni. És amikor már a halálra szánt osztag megtette a magáét, a helikoptereket azonnal vissza kell rendelni... 


Melan tudta, hogy a beavatott tisztjei meg fogják érteni a súlyos áldozatot és elfogadják a döntését. Egyetlen hadvezérre sem vet jó fényt, ha valami közvetett cél érdekében a biztos halálba küldi az embereit, ám jelen esetben a "cél" valóban szentesíti az eszközt. Melan a lehetőség szerint mindig kímélte az emberanyagot, ám most olyan kincs forgott kockán, ami eleve kizárt minden mérlegelést. 


Az elpusztult civilizáció maradványainak kezdeti feltárásai után a technikai eszközök rendkívüli módon megritkultak, így egy ilyen raktár valóságos kincsnek számított. Igaz, a Technokrata mindent megtett az utánpótlás biztosítása érdekében; a Főerőd mélyén folyamatosan toldozták-foldozták a lassan elrozsdásodó eszközöket, ám az utánpótlás terén - mely megoldás lehetett volna a problémákra igazi áttörésre még nem került sor. 


Ám most minden esély megvolt rá... 


Az elterelő hadművelet és a jól szervezett szállítási akció hajnalban kezdődött. 


Melan, a Technokrata a stratégiai központ legnagyobb termében állt egy hatalmas fali térkép előtt, és elmélyülten tanulmányozta a változatos domborzati alakzatok között felvillanó, színes pontokat. Zöld fények jelezték az ő egységeit, míg a vörösek és a sárgák Choler lényeit. Utóbbiak megkülönböztetésére azért használtak kétféle színt, mert nem volt mindegy, hogy szörnyetegekkel vagy élőholtakkal kerültek szembe az emberei. 


- Lidércek, uram... - suttogta egy fiatal tiszt, és a térkép jobb oldalára mutatott. - Elenyésző számban. Ha Westbrick őrmester és emberei ezen a ponton biztosítanák a hátukat, csekély veszteséggel elbánhatnának velük... 


A szürke ruhás, fekete szemüveget viselő félisten mozdulatlanul meredt a kijelzőkre. Egyenes orra, keskeny ajka, határozott álla kemény, erőszakos jellemre utalt. Ruháján, tartásán egyaránt látszott, hogy fegyelemhez szokott, s viselkedésével minden körülmények között példát mutat a beosztottainak. Egy szőrös, kis majom kapaszkodott a nyakában, s úgy tűnt, a felvillanó fények teljesen lekötik a figyelmét. A kis állatka néha előrenyúlt, és játékosan megérintette a panelokat, ám minthogy semmi különös nem történt, csalódott pofát vágva más szórakozást keresett magának. 


- Uram? - próbálkozott ismét az előbbi tiszt. - Ha egyenesen folytatják tovább az útjukat, pontosan belerohannak a lidércekbe... 


Halk kattanás hallatszott, a kis majom odanyúlt és elfordított egy aprócska gombot a Technokrata nyakában lógó műanyag doboz oldalán. 


- Hármas változat -jöttek a hangok recsegve a beszélődobozból. - A főcsapat tovább megy a célterület irányába, a leváló egységek megközelítik a lidérceket. 


Egy szürke ruhás fickó megigazította a gégemikrofonját, és halk, nyugodt hangon azonnal továbbította a főparancsnok utasításait. A rendszer apró fogaskerekei láthatatlanul is ellátták a feladatukat. 


A fali térképen jól látszott, ahogy a zöld fények háromfelé válnak; a nagyobb zöld folt kitért balra, a két kisebb pedig az utasításoknak megfelelően a sárga foltok felé kanyarodott. 


- Ne pazarolják a golyókat! - recsegte Melan határozottan. Csakis gránátokat használjanak! 


A gégemikrofonos ezt az utasítást is hűen továbbította, bár ő maga pontosan tudta, hogy a lidérceket - ezeket a karmokkal és agyarakkal felfegyverzett, lélektelen teremtményeket csakis úgy lehet elpusztítani, ha cafatokra tépik őket. Ám lehet, hogy ezt a Kettes Zónába behatoló csapat nem tudja... 


Hatan tartózkodtak a stratégiai teremben; Melan, a gégemikrofonos, az előbb szóló fiatal tiszt, és három idősebb főtiszt. Általában a jelentős eseményeknél a teljes vezérkar összegyűlt ebben a teremben, ám most az akció annyira titkos volt, hogy a Főparancsnok csakis a legbizalmasabb embereit volt hajlandó beavatni. Most valamennyien a falra kivetített térképre meredtek, s nézték, ahogy a színes pontok egymáshoz közeledtek. 


- A lidércek a kettes egységünket vették célba - jelentette a fiatal tiszt. - A főcsapattal nem törődnek. A túlerő aránya megközelítőleg tíz a négyhez... 


- A főcsapat menjen tovább! - parancsolta Melan szenvtelenül.  A kettes csapat felkészül az összecsapásra... 


- És a hármas? 


Melan csupán egy pillanatig gondolkodott. 


- A hármas nyugatra tart, aztán visszakanyarodik. Hátba támadja a lidérceket. 


A fiatal tiszt először az idősebb főtisztekre pillantott, majd vissza Melanra. 


- De uram... ezalatt a lidércek lemészárolják a Kettest... Melan kifejezéstelenül meredt maga elé. 


- A Kettes a szikláknál védje a hátát! Ha tíz percig kihúzzák, érkezik a Hármas. 


A gégemikrofonos minden utasítást továbbított, és a térképen jól látszott, ahogy a színes pontok megteszik a stratégiai mozgásokat. 


- Most támadnak rajuk - kommentálta ismét a fiatal tiszt. - Teljesen körbevették őket. 


Melan hosszan kivárt, csak aztán adta ki az újabb parancsot. 


- Most induljon a Hármas! Hátba támadni a lidérceket! Csak gránátokat használjanak! 


Miután a parancsa továbbításra került, a térképen jól látszott, ahogy a legnyugatabbra lévő kicsiny zöld folt, mely valójában három katonát jelzett, visszafelé indul a sárgáktól szorongatott másik kicsiny zöld folthoz. A tenyérnyi zöld folt, mely a főcsapatot jelképezte, a négyzet formájú tank kíséretében rendületlenül haladt észak felé, s úgy tűnt, nem ütközik újabb ellenállásba. 


A Hármas egység ekkor érte el a sárga pontokat, és bár a képernyőn a színek hangtalanul villogtak, a stratégiai teremben állók maguk elé képzelték a szörnyű küzdelmet. Gránátok robbannak, lidércek visítanak, s aztán hihetetlen sebességgel rohamozzák meg a védtelen embereket, tépik-marcangolják azokat. 


- Elég! - recsegte Melan. - Visszavonulni! Kettes egység keletre, a Hármas nyugatra! 


A teremben lévő tisztek valamennyien tudták, milyen reménytelen kísérlet lidércek elől menekülni. Ezek a sötét, vörös szemű szörnyetegek másfélszer-kétszer olyan gyorsan képesek mozogni, mint egy átlagos ember, s olyan nesztelenek, mint maga a halál. Egy bozótokkal, fatörzsekkel nehezített, sík terepen lidércekkel bújócskázni több mint öngyilkosság. 


Ám amíg a lidércek a menekülő, kicsiny egységeket üldözik, a főcsapat zavartalanul menetelhet tovább. És ki tudja, talán valami csodával határos módon a hat ember közül is életben maradhat egy vagy kettő... 


A fali térképen a színes fénypontok szerteszét áramlottak. 


- Ez az! - recsegte Melan. - Most jöjjenek a helikopterek! Próbálják fedezni a menekülőket, de semmit ne kockáztassanak! 


A kicsiny csapat rámeredt a térképre, és látták, ahogy a helikoptereket jelképező fehér pöttyök feltűnnek dél-délkelet felől, és szabályos alakzatban megközelítik a menekülő zöld pontokat üldöző lidérceket. A gépek megjelenése vitathatatlanul nagy kavarodást okozott, mert a sárga foltok összevissza kavarogtak, és olybá tűnt, mintha szembeszállnának a helikopterekkel. Ez persze csupán a látszat volt, hiszen bármily félelmetesek voltak is a lidércek a legjobban felszerelt gyalogos katonák ellen, az égből támadó fém szitakötőket nem érhették el a karmaik. 


- Jelentést! - recsegte Melan. 


Az a fiatal tiszt, aki eddig is buzgón közvetítette a behatolás eseményeit, egy kissé megnyomkodta bal fülében a vevőkészüléket, s egy pillanatig feszülten hallgatott. 


- A Légi Lovasok nem ütköztek ellenállásba, wyvernek nincsenek a láthatáron. Könnyű ütegeikkel szétverik, levadásszák a lidérceket. Westbrick főcsapata akadálytalanul haladhat a célterület felé. A két hármas különítménnyel jelenleg nincs kapcsolatunk, de a műszerek szerint valamennyien élnek. 


- Jorion hadnagy! - parancsolta Melan. - Folytassa az első fokozat megfigyelését! Amint a helikopterek bármiféle ellenállásba ütköznek, azonnal jelentse! 


- Igen, uram. 


- Szűkítés! - mondta Melan a gégemikrofonosnak, és a fickó azonnal pötyögni kezdett az előtte heverő klaviatúrán. 


A hatalmas falfelületen az eddigi térkép a negyedére zsugorodott, ahogy a méretarányok megváltoztak, s a korábban látott terület mellé most újabb stilizált terepalakzatok rajzolódtak ki. 


Jelen térképen a korábbi színes foltok most tűhegynyivé zsugorodtak, s jó négytenyérnyire attól a helytől, ahol a helikopterek a lidérceket lőtték cafatokra, egy ujjnyi zöld folt látszott, s közvetlenül mellettük három fehér petty. 


- Második Lépés indul! - parancsolta Melan. - A raktár kiürítését megkezdeni! 


A gégemikrofonos halk utasításokat suttogott, és a térkép alsó részén az ujjnyi zöld folt hirtelen előrelendült abba az irányba, ahol e pillanatban egy lila lámpa gyulladt ki. Ez a kis fényforrás nem újabb ellenséget jelzett, hanem azt a titkos raktárt jelölte, amelynek kiürítésére Melan épp az imént adott utasítást. 


És az ujjnyi fény folt voltaképpen több egymáshoz közeli, zöld pöttyöt jelölt. Nyolc teherautót, két tankot és négy csapatszállító egységet. Az előbbiek a raktár kincseinek elszállítására szolgáltak, a tankok és a csapatszállító járműveken lévő egységek pedig a terület biztosítására. Nagyjából két mérföldre a titkos raktártól kétfős csapatok járőröztek szüntelenül, s egy hozzáférhetetlen sziklaplatón bevetésre készen várakozott a három itt maradt helikopter. 


Melan buzgón remélte, hogy ezekre nem lesz szükség. Ezt a végső tartalékot mindenesetre Marv Fletch, Főerőd legjobb pilótája vezette, s az ő személye volt a garancia arra, hogyha a helikoptereknek mégis fel kell szállniuk, gondoskodni fognak majd megfelelő menekülési lehetőségről a földi egységek számára. 


- Kiürítés megkezdődött! - jelentette most a gégemikrofonos halk, megilletődött hangon.  -A járőrök minden két percben bejelentkeznek. A közelben nem észlelhető ellenséges mozgás. 


Melan várt. Túl könnyen mentek eddig a dolgok, s ez nem tetszett neki. Gyanúsan könnyen boldogulnak az emberei. 


Westbrick és csapata háborítatlanul haladhat Monarakh felé, a helikopterek kedvük szerint mészárolhatják a lidérceket, s olyan az egész terület, mintha teljesen kihalt volna. 


Hol vannak a wyvernek? Choler minden egyes alkalommal azonnal csapatostul küldte őket a levegőbe, ha helikopterek tűntek fel a területe határán. Most miért késlekednek? Vajon mit tervez a Sötét Láng fondorlatos nagymestere? 


Melan csaknem megrezzent, amikor Jorian hadnagy hirtelen felhőrdült. 


- Északról újabb ellenség közeledik a Légi Lovasok felé! -hadarta. 


- Wyvernek? - kérdezte Melan. 


- Igen - vágta rá Jorian hadnagy, majd azonnal meg is változtatta az álláspontját. - Nem. 


Melan érdeklődve pillantott a fülig piruló, fiatal tisztre. 


- Nem wyvernek? 


- Nem, uram - hápogta Jorian. - Valamiféle... repülő... szörnyetegek... 


Ezzel csaknem egy időben újabb fények villantak fel a hatalmas kijelzőn Westbrick előrenyomuló főcsapata előtt is. A piros, sárga, kék és fekete pettyek azt jelezték, hogy Choler igen változatos csapatot küldött a vakmerő behatolók ellen. Ugyanakkor abba az irányba, ahol a helikopterek fehér pöttyei keringtek a szétfutó sárga lidércek között, villogó, fehér foltok közeledtek nagy sebességgel. 


 


- Hat... nyolc... tíz... tizenkettő! - számolta dermedten Jorian hadnagy. - Jó ég! Egy egész tucat! 


Néhány érintés a képernyő alatti konzolon gyorsan tovasuhanó számsorokat varázsolt a monitorra. Miközben a fények elhalványultak, addig az újonnan érkezett támadók területe hirtelen megnagyobbodott, s immáron a fények helyett apró szimbólumok jelentek meg a kijelzőn. 


Wyvernek. 


A rendszer egy szemvillanásnyira megfagyott, mintha a központi számítógép képtelen lenne egyértelműen azonosítani az érkezőket. Talán a helikoptereken elhelyezett érzékelők által szolgáltatott adatok voltak elégtelenek, talán a beérkező információ feldolgozása terhelte le a szokásosnál jobban a rendszert. 


Melan már felemelte a kezét, hogy beavatkozzon a számítógép működésébe, amikor a képernyőn ismét megelevenedtek a fények, s a sárga fények határozott alakot kaptak. 


Wyvernek. Ez most már biztos. 


- A Légi Lovasok tereljék a wyverneket a földi ütegek lőtávolán belülre! - adta ki a következő parancsát a Technokrata, majd néhány pillanatnyi hallgatás után hozzátette: - Lehetőség szerint törekedjenek a veszteségek minimalizálására! 


Bár a wyvernek lassúak voltak és a manőverező képességük is hagyott némi kívánnivalót maga után, a légi csatákban mégis meglepő eredményességgel harcoltak a repülők és helikopterek ellen, s amíg Choler teremtményei képesek voltak a szaporodásra, addig egy sérült helikopter javítása és összeszerelése hónapokig tartott. Feltéve, hogy sikerült minden alkatrészt összeszedni hozzá. Így aztán minden helikopter elvesztése érzékenyen érintette a Technokratát, s a wyvernlovasok ezért harcoltak olyan eltökélt elszántsággal ellenük. 


- Kezdjenek neki haladéktalanul a Kettes Zóna raktárhelyiségének a kiürítésének! - szólalt meg ismét Melan azon a monoton, érzelmektől mentes hangon, mely még a leghűségesebb embereiben is képes volt félelmet kelteni. 


- Uram! - kiáltotta rémülten Jorian hadnagy, és a szeme tágra nyílt. - Uram! 


Magyarázkodás helyett Melan intésére megnyomott egy gombot, hogy mindenki más is hallhassa azt, amit eddig csak ő érzékelt. 


Az egyik kommunikációs egység recsegni kezdett, majd egy rémült hang harsant a hangszóróból, és széttépte a szoba monoton zajait. 


- Te is látod, Kettes? 


- Bár ne látnám! Mi a fene ez? 


- Te jóságos ég, mitől nőttek ezek ekkorára?! 


- Ezek nem wyvernek! Hatalmas, bíborszínű... sárkányok! 


 - Azonnal jelentenünk kell, és... Ó, neeee! 


A következő pillanatban a szavak érthetetlen ordításba vesztek, s a statikus recsegés valósággal sokkolta a jelenlévőket. A tisztek és a technikusok ordítva kaptak a fülükhöz, egyedül Melan őrizte meg a nyugalmát. Intésére a kis majom fürgén leszökkent a nyakából, és egy gyors mozdulattal elfogadható mértékűre csökkentette a hangerőt. 


- Honnan jött az adás? - kérdezte a félisten, amikor a szőrös kis jószág ismét visszamászott a nyakába. 


- A déli harci zónából - sietett a válasszal a gégemikrofonos technikus, és gyors pötyögése nyomán a kivetítőn megjelent az említett hely kicsinyített térképe. - A számítógép wyverneket jelzett abból az irányból. Rátámadtak Grading őrnagy három helikopterére. 


- Visszavonulni!-parancsolta Melan. 


- Légi Lovasok! Légi Lovasok! - hadarta a technikus a mikrofonjába. - Jelentkezz! 


Semmi válasz, csupán statikus recsegés. 


A teremben lévők valamennyien a térkép színes pontjaira meredtek. A három helikopter helyzetét még mindig fehér pöttyök jelezték, ám fura módon a három közül egyik sem mozdult. 


- Légi Lovasok! - ismételte a technikus idegesen. - Jelentkezz! Egyes!... Kettes!... Hármas?... 


Továbbra is csak statikus sercegés. 


A három fehér pötty idegesítően mozdulatlanul állt egy helyben. Aztán a három közül az egyik kialudt. 


- Egyes! - ismételte a technikus. - Jelentkezz már, az istenedet! Mi történt? 


A sercegésbe hirtelen egy halk nyögés hallatszott. Valaki suttogott, sziszegett volna valamit, de nem lehetett érteni. A technikus gépies mozdulattal feljebb tolta a hangerő szabályzót, és a következő pillanatban a dobhártyájukat egy fájdalmas kiáltás rezegtette meg. A sercegés mellett a háttérben más ismerős zörejek is hallatszottak; monoton berregés, ütemtelen kattogás, ropogás. 


Aztán egy erőlködő, emberi hang: 


- Itt az... Egyes... 


- Grading őrnagy! - kiáltotta a technikus örömmel. - Mi történt az egységével? 


- Vége! - nyögte az őrnagy. - Mindennek vége! 


Melan a technikusa mögé lépett, megnyomta a külső mikrofon gombját, és kissé még közelebb is hajolt. 


- Itt a Főparancsnok - recsegte. - Grading őrnagy! Tegyen jelentést az egysége helyzetéről! 


- Hatalmas... wyvernek támadtak ránk - nyöszörögte a hangszóróból a hang. - A Kettes sziklának csapódott.., és szétrobbant. A  Hármas... megsérült és lezuhant... Az Egyes... én is lezuhantam. A gép lángol körülöttem... bármelyik pillanatban felrobbanhat és én... eltört mindkét lábam és beszorultam... 


- Hogy történhetett ez? - kérdezte kegyetlen szenvtelenséggel Melan. - Hogy szólt a parancsa, őrnagy? 


- Légi ellentámadás esetén elterelő hadműveletet végezni és visszavonulni... 


- Akkor miért várták be a wyverneket? 


- Nem tudom, uram - nyögte az őrnagy. - Minden olyan hirtelen történt. Egyszer csak ott voltak rajtunk, és... Uram... semmit sem tehettünk ellenük! És... 


A következő pillanatban az éteren keresztül olyan iszonyatos robbanás érkezett a teremben állókhoz, hogy csaknem kiszakította a dobhártyájukat. 


És ugyanakkor a második fehér pont is eltűnt a térképről. 




Az emberméretű patkány harciasan megfordult, kitátott pofájában tűhegyes fogak csillogtak. Apró orra remegett, ahogy megpróbálta kiszagolni az ellenfelét. Minden idegszála azt sugallta, hogy valahol a közelben nála erősebb ragadozók lesnek rá, ám képtelen volt megtalálni az ellenséget. Apró agyában csaknem emberi intelligencia lakozott, hála egy zöld folyadéknak, amit három nappal ezelőtt lefetyelt fel egy különösen ízletes ebéd után. Tulajdonképpen a méretét is ennek köszönhette, bár igazából sohasem gondolkozott el a múlton. A három nappal ezelőtti események egyszerűen a múlt jótékony homályába vesztek, az emlékei nyom nélkül felszívódtak. 


Már jó néhány sebből vérzett, s az oldala zihálva emelkedett a légszomj miatt. A hátsó lábára támaszkodva egy sarokba húzódott, a régi patkányösztönök egyre jobban visszatértek. 


Egy kéz nyúlt ki váratlanul a padlóból, és megragadta a patkány bal lábát. Az állatember felvisított félelmében, s megpróbált eliszkolni, ám a kéz erősen tartotta. A lény kétségbeesetten kapott bele a húsba, ám miközben a vérző ujjakat tépte erős fogaival, valahonnan a semmiből egy emberfejű macska ugrott elé, és hangosan kacagva belekarmolt a patkányba. 


Vércsíkok hasadtak a karmok nyomán, ám a patkánynak nem maradt ideje az ellentámadásra. Az emberfejű macska hátraugrott, és egy lila energiafalat húzott maga elé. A feldühödött, félintelligens, borjú méretű óriáspatkány vicsorogva rontott rá a nála jóval kisebb macskára, de visítva esett a földre, amikor az energiafallal találkozott. A patkány felkelt, és már-már újra támadt, vadászösztöne vitte volna, ám újkeletű, emberi intelligenciája visszatartotta. Próbálta megkerülni az energiafalat, de az gömbformában vette körül gyűlölt ellenfelét, ami annyit kínozta. Az óriáspatkány a fogait csattogtatva próbált kitalálni valamit. 


- Hopp! - kiáltotta az emberfejű macska, és ebben a pillanatban a terem túlsó sarka felől egy lepedőnyi árny zúgott elő. Egy bíborszínű sárkány volt; igaz, alig kétszer nagyobb, mint egy közönséges lúd, de félreismerhetetlenül sárkány. 


A repülő, bíbor szörnyeteg két szárnycsapással rázúdult a meglepett óriáspatkányra, s bár az sokkalta hatalmasabb volt nála, nem lehetett esélye a túlélésre. A kis sárkány két mellső mancsával és hátsó lábainak karmaival belemart a visító patkány oldalába, csaknem azonnal kizsigerelte azt, és oly elemi vadsággal csattintotta össze veszedelmes agyarait a prédája nyakán, hogy a rágcsáló ütőerei valósággal szétpukkadtak, és a kettéharapott torkú patkány vére az emberfejű macskára is ráfröccsent volna, ha nem védi az energiaburok. 


És a bíbor szörnyeteg ezzel az egy gyilkolással még nem elégedett meg; egy vad fordulattal a hangosan röhögő embermacskára is rátámadt. Az azonban vijjogó, krákogó hangon nevetett a próbálkozásán. A teste előtt még mindig ott emelkedett a lila erőtérfal, s amikor a kis sárkány vadul nekirepült, nagy sercegések közepette csúnyán összeégette a szerencsétlen jószágot. 


A sárkány azonban nem adta fel; újra és újra támadott. Újra és újra nekirepült a sercegő, villódzó erőtérfalnak, de minduntalan szárnyaszegett esetlenséggel zuhant a padlóra. Amit korábban a félintelligens patkány az első próbálkozásra megértett - hogy semmi értelme még egyszer megégetnie magát -, az a vérben forgó szemű kölyöksárkány tudatáig nem jutott el. 


Az emberfejű macska keserűen kacagott, és a következő pillanatban visszaváltozott a saját alakjába. Sang, az eszelős félisten volt az! 


Ezüstös hajú, meghatározhatatlan korú, markáns arcú férfi volt. Kidolgozott izmai, arányos testalkata ellenére nyeszlettnek tűnt. Acélszürke szeme, kemény arcvonásai mérhetetlen hidegséget sugalltak, ugyanakkor valami meghatározhatatlan jó kedély lengte körül. Az arcvonása és a tekintete alapján ötven évesnek látszott, ám a teste miatt akár húszéves is lehetett volna. 


- Elég! - harsogta Sang, és a sárkány felé intett. - Ráuntam a játékra! 


A kis sárkány azonban ismét a karmaival és az agyaraival esett neki az erőtérfalnak, mintha a legcsekélyebb esélye is lett volna, hogy a villódzó energiától védett félistent cafatokra szaggathatja. 


- Azt mondtam, ELÉG! - komorodott el Sang. Mindkét kezét előrenyújtotta, mintha át akarna nyúlni az erőtérfalon. Amikor a fal találkozott az ujjaival, őt nem égette össze az energia, sőt úgy tűnt, a villódzás rásimult a kézfejére, s úgy burkolta be azt, mint valami szivárványos kesztyű. És ahogy tovább nyújtotta a kezét, ez a kesztyűvé formálódott energiafal követte a mozdulatát, s az energia felcsúszott egészen a könyökéig. Sang megragadta a földön vergődő sárkánykölyök két szárnyát energiakesztyűs kezével, és kifeszítette maga előtt, mintha a szemébe akarna nézni. A fogás helyén a szárnyak sercegve perzselődtek meg, és a kis szörnyeteg rikoltott a fájdalomtól. Tett egy elkeseredett kísérletet arra, hogy lángot fújjon kínzója képébe, ám túl fiatal volt még ahhoz, hogy ez a képessége is megfelelően kifejlődjön. 


Sang a földhöz csapta a kis szörnyeteget, s az vergődve, csapkodva próbált felröppenni ismét. Azonban már nem volt hozzá ereje. 


- Micsoda fenevad! - csóválta a fejét elégedetten Sang, majd valahová a terem túlsó végébe intézte a szavait. - Hívd vissza a ketrecébe, Drúga! Mára elég volt a szórakozásból. 


Az árnyékból egy töpörödött gnóm sétált elő; egy töpörödött, hajlott hátú, púpos fickó, akinek egyenes szálú haja ezüstösen fénylett és olyan hosszú volt hátul, hogy a púpját verdeste. A fickó egy szót sem szólt, de ahogy a kezét előrenyújtotta a kölyöksárkány irányába, egészen nyilvánvaló volt, hogy utasítást ad. A kis sárkány veszettül vijjogott, de aztán elcsendesedett, és bicegve, imbolyogva elvonszolta magát a terem árnyékos túloldalán emelkedő vaskos acélrudak határolta területre. 


A bibircsókos képű, sunyi arcú gnóm behajtotta a ketrec ajtaját, és rázárta a hatalmas lakatot a kis szörnyetegre. 


- Nem szeretnék védtelenül találkozni vele, ha majd felnő - nevetett Sang, megszüntette az energiafalat, és az egyik polcról egy kristálygömböt emelt le. - Lássuk. vajon az idősebb testvérei boldogulnak-e olyan könnyen a helikopterekkel, mint ez a kis bestia a patkánnyal .


Sang közelebb intette a szótlan gnómot, aztán a kristálygömb fölé hajolt, és kétszer is elhúzta fölötte ezüstös szőrzetű kezét. A következő pillanatben a kristályosan csillogó felület elsötétedett, majd amikor kivilágosodott, Monarakh sötét falai rajzolódtak ki. 


Sang elégedetten csettintett, s egy szempillantással később Choler erődítménye megnagyobbodott, immáron csupán egy kisebb részletet lehetett kivenni. Elkeseredett technokrata katonák próbálták megfékezni egy barlangnyílásban a rájuk rontó lidércek rohamát. Monarakh homályából a legkülönfélébb szörnyetegek bukkantak elő, mintha a vár alapzatául szolgáló vulkán kigőzölgéséből formálódnának, s a legvadabb sortűzzel és a tucatjával robbanó gránátokkal is dacolva nyomultak előre, hogy csattogó agyaraikat az emberek torkába vájhassák. 


Sang nézte egy darabig a veszett küzdelmet, de igazából nem ez érdekelte. A kristálygömbben lévő kép déli irányba suhant, s olyan érzést keltett, mintha valaki veszettül rohanna a fák között, s annak a szemszögéből lehetne követni az eseményeket. Aztán a félisten további kézmozdulataira a látómező felfelé emelkedett, s hamarosan elért a kívánt helyszínre. A sziklák és fák fölött helikopterek és hatalmas, bíborszínű sárkányok csatáztak elkeseredetten egymással. 


A kaotikus félisten elégedett vigyorral szemlélte az összecsapást. Aztán amikor a harmadik helikopter is lezuhant, Sang arcára nem titkolt bosszúság ült ki. Dühösen belecsapott a kristálygömbbe, mely ezernyi apró darabra hasadt szét, majd a levegőben vízcseppekké változva illatos esővel terítette be a padlót. 


- A Gonoszságok atyja már megint elhamarkodottan cselekedett - sziszegte Sang morózusan, és rámeredt a vöröslő arcú gnómra. Ez az ostoba mágus egyetlen rohammal akarja elsöpörni Melan behatoló egységeit? Felrúgta a megállapodásunkat? Vagy talán a te embereid értették félre a parancsot, Drúga? 


A szerencsétlen gnóm behúzta a nyakát, s a bőrén máris tisztán kirajzolódott egy tenyér lenyomata. Fogalma sem volt, hogyan úszhatná meg a dolgot: ha egyetért az urával, vagy ha ellentmond neki. Valahogy sohasem sikerült eltalálnia, mikor kell bólintania, s mikor fejet ráznia. Inkább csendben maradt, s forrón remélte, hatalmas ura ezúttal megfeledkezik szerencsétlen szolgájáról. 


- Az utasításom úgy szólt, hogy csupán egyetlen helikoptert pusztíthatnak el! Egyetlen helikoptert... nem pedig hármat! Tudtommal úgy volt, hogy ijesztésképpen leszednek egy fémkasztnit az égből, aztán pedig három sárkány lezuhan, hadd higgyék Melan nagyokosai, hogy van esélyük ellenük.., és aztán átmeneti visszavonulás. A raktár kiürítését persze meg kell gátolni egy hatalmas erődemonstrációval, de csak okosan... Jönnek a wyvernek, lidércek meg minden... De három helikopter rögtön az elején! Újra és újra megdöbbenek! Mi a fene történik itt? Ki ezért a felelős? 


Drúga még inkább behúzta a nyakát, de gyanította, hogy bármit mond is, Sang őt teszi meg felelősnek, és a büntetés nem marad el. 


- Nem tudom, mi történt, nagyuram - nyekeregte. - Én pontosan adtam tovább az utasításaidat. 


- Három helikopter! - süvöltötte Sang. - Micsoda esztelenség! Cholernek teljesen elment az esze. vagy kicsúszott a kezéből az irányítás? Ha az az átkozott fémkirály Melan gyanút fog, visszahúzódik a biztonságos bunkerébe, és még egyszer nem csábíthatjuk meggondolatlanságra. Pedig ha a cselem beválik, órák alatt megsemmisíthetjük a teljes légierejét, és olyan csapást mérhetünk rá, amibe belerokkan! 


Sang várt néhány másodpercig, majd miután az ezüst üstökű gnóm nem válaszolt, közömbösen megvonta a vállát, s így szólt: 


- Látom, ma nem vagy formában. - Megbocsátóan elmosolyodott. - Ami azt illeti, én sem. Menj, ezúttal megúszod a pofont! 


 


Drúga arca felderült, és mielőtt a félisten meggondolta volna magát, megfordult, és rohanni kezdett a kijárat felé. Azaz csak rohant volna. A lábai bokáig beleragadtak valami ezüstös folyadékba, s a szerencsétlen hiába próbált szabadulni, az ereje kevésnek bizonyult. 


Sang gonosz vigyorral figyelte a gnóm próbálkozását, majd segítőkészen közelebb lépett, és a kezét nyújtotta a szolgája felé. Drúga ösztönösen megragadta Sang kezét, ám amikor az ujjuk összeért, a félisten tenyeréből apró szikrák pattantak elő, és alaposan megcsípték a gnóm kezét, aki nyomban elrántotta a karját. 


- Hah, pimasz! - harsant nyomban Sang felháborodott hangja. Eldobod magadtól urad segítő kezét?! Ezért igazán megérdemled, hogy megbüntesselek! 


Sang keze szemkápráztató sebességgel előrelendült, s mielőtt a gnóm megpróbálhatott volna kitérni, hatalmas pofon csattant az arcán. Az ütés ereje kiszakította a fickó kurta lábait az ezüstös ragasztóból, és jó tizenöt méternyire hátrarepítette. Tompán nekipuffant egy korbácsos kentaurt ábrázoló szobornak, mely a becsapódás következtében az oldalára dőlt, és több darabra esett szét. 


A félisten a homlokát ráncolva meredt a széttört cserepekre. 


- Hohó, még a barátommal is kikezdesz? 


A gnóm kétségbeesett sietséggel kecmergett talpra, majd a legközelebbi ajtó irányába iszkolt. A félisten várt pár másodpercig, majd egyetlen csettintésére a szobor ismét összeállt, és megelevenedett. 


- Hozd vissza! - mutatott Sang a menekülő gnómra, és a kentaur a korbácsát csattogtatva iramodott a menekülő után. 




- Uram! - suttogta ijedten Jorian hadnagy. - A wyvernek... 


A tucatnyi sárga pont abba az irányba tartott, amerre a titkos raktár kiürítése már megkezdődött. 


- Tízes kód! - recsegte Melan. - Visszavonulás! A raktárt álcázni, a visszavonulást megkezdeni! 


- Attól tartok. Főparancsnok - köszörülte meg a torkát Viander őrnagy, aki eddig a háttérben hallgatott -, nem lesz elég idejük kijutni a Kettes Zónából. 


Melan oda sem figyelt. Makacsul a térképre meredt, mintha onnan várna segítséget. 


- Marv Fletch légi egységének felszállási parancs! 


- Igenis. 


Melan félretolta a technikust, és ő maga beszélt a külső mikrofonba. 


- Fletch? Jelentkezz! 


- Fletch jelentkezik - hallatszott a recsegő válasz. - Az egység felszállásra kész! 


- Egy tucat repülő szörnyeteg közeledik a jelenlegi pozíciójukhoz! Öt perc múlva ott lesznek. 


- Igen, uram... én is látom a monitoromon a wyverneket. Semmisítsük meg őket? 


- Ezek nem wyvernek. Fletch - recsegte a Főparancsnok. - Jóval nagyobbak és gyorsabbak. Nem ismerjük a képességeiket. Legyenek nagyon óvatosak velük! 


- Igen, uram. 


- Rendelkezik fedélzeti kamerával? 


- Igen, uram. 


- Helyezze üzembe, és kapcsolja adásra! Közeli képet akarunk ezekről a hatalmas, repülő szörnyekről és célunk, hogy megtapasztaljuk a repülési és a támadási képességeiket! Azonban az nem célunk, hogy további gépeket veszítsünk. 


Pillanatnyi csend után Fletch bizonytalan hangja hallatszott. 


- "Továbbiakat", uram? 


Melan nem vesztegette az időt magyarázkodásra. 


- A parancsom a következő. Repüljenek a közeledő wyvernek elé, biztonságos távolságból lőjék őket, aztán térjenek ki a csata elől, és csalják el az ellenséget a többi egységtől! 


- Értettem, uram. Kérdés. 


- Halljuk! 


- Mit tegyünk, ha a wyvernek nem indulnak az üldözésünkre, hanem a földi egységeket támadják? Melan csak egy pillanatig gondolkodott. 


- Erre vonatkozólag idejében parancsot adok. 


- Értettem, uram. Felszállást megkezdem. 


- Képet! - adta ki a parancsát a Technokrata. - Kapcsolja be a kamerát! 


<%